Ne hülyéskedj, meglátnak! - mosolygok rá, és kissé elhúzom a lábam. A Vérmező közepén ülünk a fűben, talán ez az első igazi tavaszi nap és nem mi vagyunk az egyetlenek, akik az ebédszünetet a parkban töltik. Látszik, hogy az emberek ki vannak éhezve a simogató meleg sugarakra a téli nap-nélkülözés…
Te szereted a fájdalmat, vagy mi? - kérdezi nevetve. Értetlenül nézek rá, ki emlékszik a fájdalomra, ha már elmúlt? A fájdalom semmi, úgysem emlékszem rá utóbb, ahogyan egyik piercingemnél sem. Csak valamiféle lappangó árny marad belőle, nem is az ember lelkében, hanem inkább a…
Mindig utáltam P lakását. Hideg volt és személytelen, mintha ő is csak átmeneti vendége volna. Egyedül a fürdőszobája volt csúcs – hatalmas zuhanykabint kapott az egyébként nem túl nagy apartman. Ketten is elfértünk kényelmesen, emlékszem, amikor egy nagyon fülledt nyári délutánra, amikor mindketten…
Panaszkodni mentem át; az ágyon ülünk nála, az ablakkal szemben, látom az augusztusi nap utolsó sugarait, ahogy éles sziluetteket rajzol a Pöttyös utcai lakótelep átellenben lévő házsoraiból. Háttal áll nekem, ahogy tölti a bort, így, kicsit előregörnyedve, a válla fölött visszanézve kérdezi meg.…
A szoba sötét volt, csak a fürdőszoba résnyire nyitott ajtajából szűrődött be némi világosság, éppcsak annyi, hogy derengve kivehesse az ágy körvonalait. Visszanyúlt, leoltotta a villanyt, a fénypászma eltűnt. A szeme nem szokta még meg a teljes sötétséget, vakon tett néhány lépést az ágy felé.…
Ma jár le a próbaidőm és ma találkozom először a cég kelet-európai divíziójának nagyfőnökével. A Főnök, csak így emlegetik a többiek, nagy betűvel, tiszteletteljesen elhaló hangon. A bemutatásomat biztató jelnek veszem, hiszen a magyarországi vezető is azt mondta, meg voltak elégedve a munkámmal.…
Ma este vagy holnap? - csippan a telefonom a vonaton ülve. Hatalmasat dobban a szívem, és egyből érzem, ahogy meglódul a vérkeringésem – honnan tudta, hogy az egész napos vízitúrán csak rólad fantáziáltam?
Nem szeretem, ha megjelölnek. Engem ne harapjanak, ne szívják ki a nyakam. Nem akarok valakié lenni, nem tartozom senkihez, nem bírom sem a címkéket, sem a kötöttséget. És mégis... mégis elkerülhetetlen. És jobb híján meg kell szoknom, hogy megtörténik.
