Most nem az óra ébreszt, hanem a kezem a takaró alatt, ahogy megérintelek. Puha és meleg, a kezem pedig kicsit fázós, a tiéd volt a melegebb takaró. 'Mmm...Hány óra?' - kérdezed álmos hangon, még mindig csukott szemmel. Nehéz heted volt és még mindig nincs vége. 'Nyolc. Van még fél órád. Aludj tovább.' - válaszolom, de a kezem mást mond: a körmeim hegyével nagyon lassan, nagyon finoman végigcirógatom. 'Oxi.' - mormogsz valam válaszfélét, de nem hagyom magam, a kezem egyre biztosabban simít rajtad végig. 'Akkor hagyj békén.' - sóhajtod, de te is tudod, hogy nem foglak, mert már emelem is a takarót.

Ezt a történetet itt vagy itt tudod folytatni.