Az új könyvelőhöz igyekszem, kicsit késésben. Nem szeretem ezt a környéket, valahogy ezek a tekintélyes, régi házak bizalmatlanná tesznek, zavarnak a sötét kapualjak, az épületek előkelőségével szemben álló, profánul kutyahugyos utcasarkok, az egymás mellé zsúfolódó életterek. Átvágok a társasház előterén, egyenesen a dupla liftekhez. Áporodott a levegő, a házmesterlakás felől tévéműsor hangja, talán valami szappanopera lehet. Megszaporázom a lépteim, megnyomom a gombot, csigalassan érkezik a felvonó. Beszállok, lassan és hangosan csukódik mögöttem az ajtó... mikor egy kéz tűnik fel az ajtóban, majd kisvártatva egy szőke fej követi. Trendi long bob, szögegyenes hajból, ahogy látom, ízléses balayage színezést kapott. Csengő hangon szólal meg a tulajdonosa, ugye nem baj, ha még ők is beszállnak? Meg sem várja a választ, már tárja is az ajtót, egy autós gyerekhordozót látok a háttérben. A nő belép a liftbe és nyitva tartja az ajtót, míg a háttérben álldogáló alak segít az hordozóval. Csak az elegáns szövetkabátot látom és a motoszkálást hallom a háttérben, jó lesz így vagy inkább mégis fogni kellene? A nő felkacag, aprót, csilingelő hangon, a másik valamit dörmög. Lefagyok, ismerős a hang. És igen, már látom is, ahogy ő is belép a liftbe, a házas pasi, akivel az elmúlt évben párszor kúrtam. Összetalálkozik a szemünk, de mindkettőnk felveszi a pókerarcot, semleges hangon köszönünk egymásnak, mint udvarias idegenek jártukban-keltükben. Hát ez sem volt a bingó-kártyámon erre a hétre...

A lift teljesen megtelt, kényelmetlenül közel szorulunk egymáshoz. Balomon az elegáns nő, jobbomon a szeretőm, előttem a csepp gyerekük pislog a karos, kagyló alakú ülésben. Lopva a nőre nézek, megpróbálom felmérni, milyen lehet. Azt látom, hogy ápolt, hogy stílusos, hogy jó az ízlése, és hogy azok a szépen manikűrözött kezek és üdeséget árasztó, diszkréten hangsúlyozott orcák minden héten az újlipóti szépségműhelyekben kapják meg az énidejüket. Igen, tipikusan az a nő, aki a karrierje mellett is szakít időt arra, hogy saját maga passzírozza át a biorépából készülő papit a gyerekének, aki mégis rendszeresen jár pilatesre, diszkrét orosz mandulát géllakoztatni, péntekenként csajos borestre; aki világéletében osztályelső lehetett, aki külföldi munkái után tért vissza Magyarországra, hogy végre komolyan vegye a következő projektjét, a családalapítást. Még jó, hogy egy közös ismerősük bemutatta őket egymásnak S-val. Mellette állok, és túl harsánynak érzem a saját élénk, kócos tincseimet az ő tökéletes frizurája mellett. A téglaszín és türkiz csíkokkal tarkított, bohém kabátom hirtelen szégyellnivalónak tűnik, pedig mennyire szeretem egyébként. Furcsán cikinek érzem az égőnarancs manikűrös kezemben szorongatott mappát, amiben az elfelejtett bevallások miatti papírokat hozom a könyvelőnek, hogy segítsen rendbe tenni a káoszos pénzügyeim, és ezt is háromheti időpontegyeztetés és tologatás előzte meg, zűrös vagyok, tudom...

Vajon mit látott bennem S? Vajon ez tetszett neki, az impulzivitásom, a szétszórtságom, a szeszélyességem? Hogy sosem tudhatta, épp milyen hangulatban kap el, vajon engedelmesen torkozom és az övével vezethet át a szobán, vagy hogy felé tornyosulok és csak húzom magamba a nyelvét, hogy megbaszom a száját még az előszobában, a komódnak támaszkodva, egy perccel azután, hogy beléptünk az órákra bérelt búvóhely ajtaján? Hogy velem kiélhette a legtitkosabb vágyait, a terpeszrúdtól a szembekötésig? Vajon ez volt számára a lélegzetnyi friss levegő a kielégítő, ám gépies hitvesi összefonódások között, amelyek izgalommentes csókkal és a szokásos fürdőszobai tisztálkodással végződnek, amelyet a nő részéről hatlépéses arcápolási rutin, az ő részéről ágy szélén üldögélő semmibe bambulás követ? Pont így bambul most is a semmibe, egyik nőre sem mer nézni. Valahol mélyen sajnálom azért. Kurva hosszú lesz az út a hatodikig.