Szeretem ezt a naplót. Kiírom magamból mindazt, amit nem tudtam akkor, nem tudtam már, nem volt minek és kinek  elmondani. Jó újra átélni a kellemes emlékeket, már ha kapcsolódik bármennyi is ezekhez a történetekhez.

És utálom ezt a naplót. Kiírom magamból mindazt, ami bántott, ami fájt, ami talán nem is látszik a felszín alatt. Nem jó újra átélni, sokszor sírok, annyira felzaklat, de hiszem, hogy mindegyikkel lerakok egy kis terhet magamrról.

Szeretem ezt a naplót, miatta kerültem kapcsolatba valakivel, aki értékes. Aki értékel. 

És utálom ezt a naplót, mert ez alapján ítél meg (el?) ő is, mint mindenki, hasonlít engem a fehérmájú, első szóra lábat szétrakóhoz, hasonlítja magát a kufirckarakterekhez és betűbaszásokhoz, holott én még halottaikban sem tudom megbántani ezeket a - szó szerint már leírt - szellemszeretőket, ezért csak a jót emelem ki, a merevedési zavarokról és elmaradt orgazmusokról nem sok szó esik. Mégis megbántom, hónapokkal ezelőtti sztorikkal, karcolok ezekkel a lerakott hordalékaimmal, holott csak szabadulnék tőlük.

Apropó, szabadulás... Pár hete leadtam a Lélekpornó végleges kéziratát - sok álmatlan éjszaka, még több könnycsepp - amivel talán az idei év legnagyobb lelki ballasztját sikerült kilőnöm az űrbe. Talán más tud vele mit kezdeni; várjátok, vigyétek.