Poros kis mozi kopott piros plüssfotelekkel, melyeknek nedves tornacipőszaguk van; az ülések alá megkeményedett rágógumik tapadnak, rózsaszín és sárgásfehér sztalagtitokként. Alig van néző, ezt szeretem a délutáni matiné előadásokban és a művészmozik kultúrréteget célzó filmjeiben.

De most nem a filmért vagyunk itt, nem azt nézzük, ahogy Amélie szereti feltörni a karamellt a puding tetején, sétálni a párizsi napfényben, mélyen beletúrni a zöldségesnél a babszemek közé, kavicsokkal kacsázni a Saint-Martin csatornán, megpróbálni kitalálni, hány embernek lehet orgazmusa éppen abban a pillanatban (tizenöt!). Most azért vagyunk itt, mert a nézőtéren két-három fej feketéllik összesen, és úgy érezzük, miénk az egész terem. A szemem a filmvászonra szegezem, ugyanúgy, mint te. Látom a vibrálást, a színes képek váltakozását, és észlelek mást is, análkül, hogy rád néznék: a perifériás látómezőmben látom a karod moccanását, látom, ahogy mintegy kényelmesebb testhelyzetet keresve, lezserül csúsztatod arrébb a karfán. És mindjárt érzem is, még egy kis fészkelődés és az ujjhegyeid már a combom érintik. Sikamlós a harisnya anyaga, a rövid szoknyáé pedig lenge, tökéletes kombináció ahhoz, hogy lassan, őrjítően lassan indítsd az ujjaid egyre fentebb és fentebb. A térdemtől alig néhány centire kezded, és a bőröm szinte lángol a tenyered alatt. Nem tudom, hogy a te energiád perzsel így, vagy az engem égető vágy?

Így mire Amélie a kilazult csempe mögött megleli az öreg fémdobozt, már te is meglelted, amit kerestél: az ujjaid a bugyikámon, a textillel fedett kis dombocska nyirkosan tapadós az érintésed alatt, forró és ha az egész tenyeredbe fogod, érezheted azt az apró lüktetést is, kering a vérem, áramlanak a nyirok- és egyéb folyadékok. Anélkül, hogy rád néznék, pontosan tudom, hogy a gerjedelmem ilyen szemérmetlen leleplezése megmosolyogtat téged. Olyan egyszerű vagyok, olyan kiszámítható. Tudtad, hogy hogyan érd el, hogy a térdeim egyre nagyobb terpeszbe tárjam, hogy vágyakozón remegve emeljem a csípőm, hogy halkan felsóhajtsak a sötétben. Szereted, hogy ilyen könnyen megkaphatsz. És szeretsz játszani is: a film végéig csak lassan, őrjítően lassan körözöl majd a bugyimon az ujjaiddal, kitapintva a sikamlós nagyajkaim közt szinte eltűnő pamut meleg nedvességét, míg elkeseredetten nem dörzsölöm hozzád magam, amíg bele nem szuszogok a nyakadba, kérlek, még, kérlek húzd félre, kérlek ne állj meg.