Bekanyarodik az utcámba, utolsó simogatás, utolsó köszönömök. Kiszállok, a testem minden lépéssel jelzi, hogy ezen az estén igencsak megkapta, amit remélt. Még mindig érzékeny és dagadt, dörzsöl a harisnya. Ahogy távolodik a fényszóró, a táskámba túrok a kulcsomat keresve, néhány pillanatig így állok még a metsző hajnali hidegben. Ekkor hirtelen újra meghallom a motorhangot: visszakanyarodik és lehúzza az ablakot. Talán otthagytam valamit, kíváncsian hajolok be. Figyelj... még utoljára? - kérdezi mosolyogva. Öt órán keresztül játszottunk a hálószobájában – és mégis. Soha nem elég, szinte függőként térünk vissza a másikhoz egy újabb adagért, ezzel kell kihúzni a következő kettő egész három tized hétben, amikor úgysem fogunk találkozni, mert sok a meló.

És már nyitom is a kocsiajtót...

Folytatás: Patreon.com/NedvesNaplom