Elaludt. Megitta a két liter Fricskát és elaludt. Tudtam, hogy P-nek alkoholproblémái vannak, de először látom élesben, hogy mit csinál magával. És velem, mert ez már engem is érint. Így lesz a laza teraszozós délutánból részeg kábulat, majd kómás, impotens bealvás. Mellette fekszem, teljesen éberen. Odakint vihar készül, fülledt a levegő, az összes ablakot bezártuk a szél baljós zúgása miatt. Fekszünk az egyszemélyes ágyában, összepréselődve, mégis olyan távol egymástól. Annyira barátságtalan az alig berendezett stúdiólakás; csak a lemezgyűjteménye és a hatalmas íróasztal a fotós cuccaival, szinte ebből áll az egész apartman - mintha ő is csak átutazóban lenne, úgy szállna meg itt, ideiglenesen, mint aki nem képes végleg megérkezni. És én is átutazó idegen vagyok nála, érzem.

Szorongás tör rám, a jól ismert gombóc a gyomromban - csapdába esett, helyét nem találó vadnak érzem magam, feleslegesnek; a rossz hangulatomon a közelgő vihar egyre erősödő szele sem segít. Megpróbálok hozzá bújni, megcsókolom a nyakát, hátha magához tér, de csak szuszog tovább. 'Kötélpöcs... Nem lesz semmi.' - böki ki félálomban akadozó nyelvvel, a beszéde kásás. Reményvesztetten feladom a próbálkozást. Ennyi marad a szépen kitervelt estémből, fekhetek a bortól kába szeretőm mellett. Érzem, ahogy elönt az önsajnálat és a keserűség. Hason fekszem és az arcom egészen hozzá nyomom, az egyik térdemet megtámasztom az ő combján, a karom a mellén, legalább így, tudatát vesztett közelségben hadd tekeredjek rá, hadd kapjam meg őt. Érzem az arcszesze halvány illatát, érzem a teste melegét, érzem, hogy nagyon kívánom ezt a férfit, még így is, és mégsincs ott velem ténylegesen, hogy megvalósíthassuk az eltervezetteket, hogy bennragad az összes vágyam és ötletem. Talán tudat alatt veszi a zavart agyhullámaimat, mert mocorogni kezd; a karja, ahol eddig a fejem támasztottam, besiklik közénk, a kézfeje a csípőmnek nyomódik.

Ez a történet itt vagy itt olvasható.