Egy percig sem titkolom sosem, hogy nekem kell, hogy kelljek. Hogy akarjanak, hogy ajnározzanak, hogy simogassa a lelkem az elismerés. Hogy megerősítést kapjak a bizonytalanságaimban és hogy úgy érezzem, nem semmiért adom oda magam egészen. Mert odaadom, ebben nincs hiba: megcsinálok mindent, amit kér. Mert tudom, hogy így enyém a figyelme, még ha ideig-óráig is – és mert tudom, hogy meg fog dícsérni érte.

Hogy milyen engedelmesen mutatom meg magam. Hogy a kedvében járok, amikor pont úgy és akkor hajtom végre a feladatokat, ahogy és amikor mondja. Mert hajt a teljesítménykényszerem és mert meg akarok felelni – nem tudom, hogy magamnak vagy neki-e jobban. Ezért tágítom a seggem órákon keresztül az utasításai alapján, holott dolgoznom kellene, határidős munkáim vannak. Mert tetszik neki a látvány, ahogy az izmaimat próbálom ellazítani és ahogy a tátogó, fekete üreg alkalomról alkalomra nagyobb. Hogy lassan húzom ki a plugot, hogy láthassa, ahogy az análrozetta egészen kitágul és enged a fém kúp belülről jövő nyomásának. Ahogy lassan, centiről centire tűnik el a méretes műfasz a jól beolajozott seggemben, jó közelről megmutatva - és így bezsebelhetek néhány potya bókot. A virtuális vállveregetéseiből élek, elhitetem magammal, hogy tényleg büszke az eredményeimre – holott csak egy random kis nímand vagyok neki, tizenkettő egy tucat, semmit sem tud rólam és nem is akar; egy senki vagyok, csak egy segg. Egy egyre tágabb segg. Tudom, hogy nem vagyok különleges, mégis minden erőmmel azon vagyok, hogy annak érezhessem magam. Mert ez bizserget, mert így vagyok bekötve, a defektes, rövidzárlatos agyamban így keletkeznek a kisülések. Kell, hogy folyamatos legyen a visszajelzés, különben elvesztem a lelkesedésem. És ő kedvesség-morzsákat szór elém a földre, én meg felnyalom, alázatosan, sőt, kitörő örömmel fogadom a kegyes, súlytalan ajándékait. Abba kellene hagynom, de nem megy, sosem megy. És közben szétforgácsol ez a kettősség: hogy addig érzem értékesnek magam, amíg ő mondja – és józan ésszel tudom, hogy hazudik. Gyűlölöm érte. És magamat még jobban, mert nem tudok máshogy működni. Nem szabadna így becsapnom magam. De csak ezt ismerem.

Először vallom be magamnak, hogy milyen egy figyelemhajhászó, szánalmas kis kurva vagyok, akivé az önigazolást kereső, törött lelkű kislány vált.