Pontosan érkezik, bár én már hamarabb helyet foglaltam a sétálóutca egyik teraszán. Nagyon grandiőz az egész viselkedése, hiába visel egyszerű ingnyakú pólót és sima vászon rövidnadrágot, a csuklóján súlyos óra csillog, süt belőle a magabiztosság és egyfajta furcsa gőg, amit hirtelen nem tudok hova tenni. Nem fennhéjázó, inkább mintha csak tudatában volna a megkérdőjelezhetetlen fensőbbségének, pedig ő a legalacsonyabb a környéken. Mindenki, az utcán sétáló járókelők, a kávézó személyzete, az egész sétálóutca alatta áll rangban, engem is beleértve, valahogy ez az érzésem.

Az ujjait elegánsan emelve két tonikot rendel az asztalunkhoz lépő pincértől, bár meg sem kérdezi, hogy én mit kérek. Ezen máris felszalad a szemöldököm, de nem szólok. Valójában semmit nem tudok róla azon kívül, hogy orvos, ezért csak ezek az első benyomások számítanak. Ő beszéltet engem, és hiába gördülnek ki belőlem a mondatok, az agyam egy része folyamatosan figyel, őt szkenneli, mert valami nem stimmel, nem tudok szabadulni ettől a megérzéstől. Az első dolog, ami szokatlan rajta, az a szőkesége, skandinávosan világos haja és szempillája van, és a karját is szőke szőr borítja. Ő ül a nappal szemben, ezért a karjának, a fejének arany fénye van, ahogy megmoccan. A második dolog a szeme kékje. Hűvős, nagyon világos kék ez, acélszike kékje, egyáltalán nem barátságos, inkább átható, mindent tudó, vesémbe látó, lelkemet boncolgató. Az árja doktor - ez ugrik be, ahogy haladunk a találkával, el is szégyellem magam.

És nem tehetek róla, de tartok tőle. Ez az érzés csak erősödik, amikor végre megszólal. Nem mesél magáról, nem futjuk az első randik szokásos köreit. Nagyon higgadtan és kimérten kezdi. Elmondja, hogy most, hogy látott élőben, kedve lenne még többet látni belőlem. Nem is akárhogy.

Folytatás: lelekporno.blog.hu