Nem szeretek új emberekkel fotózni, de bevallom, amikor ő megkeresett, csak azért mondtam igent, mert az esetem. És tessék, alig pár nappal később már itt állok előtte egy szál harisnyában a stúdió fehér falai közt, ő pedig a szétterpesztett lábaim közt guggol a gépével. Valójában még mindig furcsa érzés, ami egyszerre feszélyez és izgat. Végülis egy vadidegenről van szó, és máris centikre van a puncimtól. Örülök, hogy háttal állok neki, mert így nem látja, hogy mennyire vörös a fejem és hogy önkéntelenül elkezdtem az alsó ajkamba harapni. Vajon azt látja, hogy a nedvesség kezd átütni a lábam közt a harisnya anyagán? Seamless, a kedvencem, egészen biztosan látszik, hiszen a varrásmentes dolgok semmit sem rejtenek.

Ezek a gondolatok cikáznak a fejemben, amikor hozzáér a lábamhoz, hogy igazítson. Összerándulok, nem számítottam rá. A következő pózban megint megérinti a combom, szinte véletlen, nagyon könnyed érintés, nem szándékos... vagy nem? Mintha ezúttal hajszálnyival hosszabban időzne a keze a harisnyás lábamon - vagy csak én képzelem oda? 

Folytatás: Patreon.com/NedvesNaplom