Az üresség hívása... amikor kattan az agyam és a semmiből megjelenik egy bizarr hang, arra késztetve, hogy csináljak valami őrültséget, valami rizikósat, valami fájót. Mert kell az impulzus, kell, hogy ne a megszokott tetszhalálomat éljem minden nap újra és újra. És félek magamtól, amikor a lenézek egy hídról az alant kavargó sötét vízre... egy pillanatra megállok, amikor a legnagyobb konyhakéssel szeletelek... összeszorul a torkom, amikor kihajolok a kilátó korlátján túl. Mert mi van, ha tényleg ugrok, vágok, zuhanok – csak mert túl erős a hívás?

Te is valahogy így kerültél az életembe. Egy kósza félmondattal; és már akkor tudtam, hogy meg fogsz perzselni. És tudtam, hogy milyen újra égési sebeket nyalogatva várni a fájdalom múlását, mégis belementem, bele akartam, mert tudtam, hogy az eleje, a lángolás... az kell nekem igazán. Mert ez a tűz éltet, ez volt és ez lesz az indok, amiért a következő ugyanilyenbe belevágok. Mert nekem kell, hogy elgyengülő térddel hagyjam, hogy a nyílt utcán a szoknyám alá csúsztasd a tenyered. Mert nekem kell, hogy a vágytól úgy kitáguljon a pupillám, hogy alig lássalak. Mert nekem kell, hogy észvesztő, csodálatos, lélegzetet elrabló orgazmusaim legyenek veled. Mert nekem kell, hogy elvigyél a határaimig, testi és lelki értelemben is, hogy felemelj, hogy inspirálj, hogy fejlődhessek, hogy kiáradhassak.

Folytatás: Patreon.com/NedvesNaplom