Impresszió
Azoknak a napoknak színei voltak, meleg színek, legvirágosabban virágzó halványrózsaszínek, hívogató okkerek, forró bőr-színűek, perzselő vörösök és simogató sárgásfehér fények.
Emlékszem a lábam közt szétpattanó bodyra, ahogy egy pillanat alatt tárta fel a bőröm halványságát a kanapé egyenszürkéjével kontrasztban. A kipirosodott, borosta által kidörzsölt puncimra, valahol a negyedik orgazmus körül, éreztem a kezem alatt a megduzzadt, finoman lüktető ajkakat, ahogy egy kis pihenőért szorítottam magamra a tenyerem. Megvan a lepedő hófehérje, a puha párnák egy-egy bárányfelhőként puffadoztak az ágyon, amíg beléjük nem fúrtam az arcom, hogy a lihegésem ne verje fel a hotel többi lakóját. A tapéta sárga mintáját karcoló lábujjaim, ahogy az égbe emelt lábam kétségbeesetten próbál valamibe kapaszkodni, mert ne, még ne érjen véget, még érezni akarlak. Az éjjeli lámpa otthonos fényköre, ahogy a fáradt testemre vetül, vállra adott apró puszik pille-színe keveredik a lecsukódó szemhéjam mögé átsugárzó, megnyugatóan mélybordóval - biztonságban vagyok, hazaértem, engedem magam. És a reggeli szűrt fény éteri fehérje, ahogy tiszta auraként világít a tested körül, a testünk körül, mikor újra eggyé válunk.
A boldogságnak is van színe. Az emlékek filterezik talán, de jó beléjük feledkezni.