Levi nagy pofájú, széttetovált, kopasz focidrukker, vele sem szívesen találkoznék egy sötét sikátorban este – és könyörög, hogy hadd nyalhassa a lábam. Minél izzadtabb, annál jobb, mondja, a legdurvább szagoktól sem fog visszarettenni, sőt, majd ő megtisztítja a talpam az edzésem után. Kiskutyaként fogja lefetyelni, az arcára szorítja hogy belefulladhasson, az egész lábfejem a szájába tömi majd, beletemeti az arcát a koszos zoknimba, ígéri.

Jóleső érzéssel kellene eltöltenie, hogy ekkora hatalmam van fölötte... de őszintén szólva csak untat. Annyiszor hallottam már nagy szavakat, szépen csengő ígéreteket, hogy a cinikus picsa énem tudja, hogy nem szabad mindent elhinni, főleg nem azoknak, akik a legnagyobb hangon bizonygatják a szolgálatkészségüket. Vele sem találkozom, legalábbis nem úgy és nem akkor, ahogy ő szeretné. Mert én diktálom a feltételeket. És tőle most azt várom el, hogy bizonyítson. Képes vagyok csak ezért elmenni a Nyugati pályaudvarra, hogy leteszteljem. Augusztus van, de én fekete harisnyában és Martensben vagyok, mert a rekkenő hőség nekem dolgozik. Leveszem az egyik bakancsom és az indulást-érkezést jelző tábla alatti korlátra teszem a lábam. Izzadt, érzem, ahogy nyirkosan tapadnak egymáshoz a lábujjaim. Elindítom a felvételt a telefonomon, videóüzenetet küldök neki. Nyugodt, kemény hangon beszélek, mert világos utasításokat adok: csak azután vagyok hajlandó mérlegelni egyáltalán a találkozó lehetőségét, hogy megteszi, amit várok tőle. Igazán semmiség, és láthatja, milyen lágy szívű vagyok, a következő három napban bármikor megteheti ezt a könnyű, sőt, valójában túl könnyű feladatot. Csak annyi a dolga, hogy idejön a Nyugatiba és megkeresi ugyanazt a pontot, ahol most a lábam nyugtatom. És végignyalja a korlátot. Azt akarom, hogy nyalja le a lábam nyomát, hogy bizonyítsa, nem csak a szája jár, hanem tényleg ennyire elkötelezett, hogy szívja fel az utolsó kis izzadtságmolekulámat, hogy nyelje magába nem csak az én aromám, de a korláton tenyésző összes baktériumot is, a helyi csövestől az átutazó migránsig kóstoljon bele mindazokba, akik ellen annyiszor hőbörgött már. Hogy jöjjön ide és alázza meg magát. Miattam és valahol értük is. A nagydarab, behemót focihuligán, aki minden meccs után bunyózik, aki arcát maszkkal takarva, üvöltve lengeti a zászlót a B-középben, aki gyűlölködve, nagy hangon fröcsög – és aki térdelve nyalja a korlátot idegen emberek megvető pillantásának kereszttüzében. Csak ennyi a dolga, igazán semmiség.