Direkt magunknak rendeltem, még az eredeti csomagolásban várja, hogy sort kerítsünk rá. És ma végre ez is eljön. Mert végre azt mondtad, hogy dugjam beléd. Egy mozdulattal tépem fel a csomagolást, a műfasz kiesik a dobozból, kígyóként hever az ágyon. Ez nem túlzás, valóban hatalmas. Hosszra is, de a vastagsága is meglepett, nem számítottam ekkorára. Látom rajtad, hogy te sem. Szörnyen kíváncsi vagyok. Az ujjaimon ma már túl vagy, már megjárattam benned hármat, de nem tudom elég mélyre dugni, és érzem, hogy többet szeretnél, az izomgyűrű szorítása sem olyan görcsös.

December elején, karácsony előtt pár héttel már tele a város ajándékokra vadászó, sietős járókelőkkel, hiába van hétköznap. Kedd délelőtt tíz óra, egy idegen franciaágyon fekszem a hasamon, egy idegen tetőablakon süt be a téli nap, az ágyra vetül ez a négyzet alakú fényfolt; félig ebben a fénypászmában fekszem, érzem a nap melegét a combomon, a pucér fenekemen. Csalóka, hamis meleg: ha nyitva lenne az ablak, megfagynánk. A lepedő fehér, a pirosra festett lábkörmeim csak úgy virítanak rajta, mint nászéjszaka után a vérfoltok. A kedvéért festettem ilyenre.

Szó nélkül térdelek a tatamira, a kezem hátrarakom, a csuklóim a csípőcsontomon keresztezik egymást. A sarkaimon ülök kissé lehajtott fejjel, és csak várok. Csak egy pamutbugyi van rajtam, nem szereti, ha a túl sok ruha akadályozza a kötésben. Érzem, hogy a mellbimbóim megkeményednek és enyhe libabőr jelenik meg a karjaimon, hűvös van a szobában. Ekkor mögém lép, érdes, széles és meleg tenyerével végigsimít a vállaimon és hallom, ahogy előveszi a pamutkendőt és hamarosan érzem is a puha anyagot a szemeimen. Ezúttal kettőt is hozott, az egyikre csomót köt és határozott mozdulattal a számba tolja. Nem látok és már beszélni sem tudok. Ha bármi van, innentől csak az ujjaim mozgatásával jelezhetem neki. De így megfelel, teljesen megbízom benne. Tudom, hogy el fog vinni a tűrőképességem határáig és tudom, hogy bármikor abba is hagyja. Ez persze nem azt jelenti, hogy könnyed játékra készülök: tudom, hogy a következő két-három hétben újra kötélnyomok fogják borítani a testem.

'Hülye kérdés, de le tudnád fényképezni? El szeretném küldeni valakinek. Izgatja, ha mással dugok.' - talán nem ez a legkorrektebb mondat, ami elhagyhatta a számat, miután épp ráverte a seggemre, de muszáj volt megkérdeznem. 'Jézusom... de betegek vagytok.' - mondja felszaladt szemöldökkel, na ezt a fickót se látom még egyszer. De már el is vette a felé nyújtott telefonomat és lőtt pár képet a fekete harisnyámat - már ami maradt belőle - beterítő tenyérnyi foltról. Nyilván használhatatlanok lettek a fotók, túl sötét van a Nemdebár mosdójában. Mert itt kötöttem ki ezzel az ismeretlennel, aki szó szerint felszedett a bárpultnál: fizetett két pohár bort, jópofizott fél órát és ennyi már elég is volt, hogy rámásszak egy unalmas kedd este. Még a kocsijáig sem bírtuk ki, annyira ki voltam éhezve, hogy egyszerűen berángattam a szarvasfejes savmart üvegpanel mögé a mosdóban.