Most nem az óra ébreszt, hanem a kezem a takaró alatt, ahogy a farkad után nyúlok. Puha és meleg, a kezem pedig kicsit fázós, a tiéd volt a melegebb takaró. 'Mmm...Hány óra?' - kérdezed álmos hangon, még mindig csukott szemmel. Nehéz heted volt és még mindig nincs vége. 'Nyolc. Van még fél órád. Aludj tovább.' - válaszolom, de a kezem mást mond: a körmeim hegyével nagyon lassan, nagyon finoman végigcirógatom. 'Oxi.' - mormogsz valam válaszfélét, de nem hagyom magam, a kezem egyre biztosabban simítja végig a farkad, a heréid, a combod. 'Akkor hagyj békén.' - sóhajtod, de te is tudod, hogy nem foglak, mert már emelem is a takarót.

Végignyalom a farkad, a makkodtól a gátig, nagyon lassan, érzed, hogy milyen nedves a nyelvem, hogy milyen puha a szám, milyen forró a lehelletem. Megadóan morogsz valamit, a szemed még mindig csukva. Beleegyezésnek veszem és folytatom. Bekapom az egész farkad, ilyenkor még könnyen megy, még elfér. Szeretem, amikor ilyen puha és védtelen, mindig elcsodálkozom, hogy hogyan lesz belőle az a kemény húsdarab, ami később kérdés nélkül szedi szét a seggem. De most még nem; most még csak éledezik, ébredezik, ahogy te is. Még mindig csukva a szemed, így csak az érzés létezik, csak a farkad és a szám. Lassan kezdem, mintha csak csókolóznék vele, finoman járatom a nyelvemen. Visszahúzom a bőrt és végre játszhatok a makkoddal is. Olyan érzékeny, olyan sima. Szeretek rajta körözni a nyelvemmel, szeretem a két ajkam közt nyálasan csúsztatni és szeretem, ahogy egyre keményedik. És szeretem, hogy a mormogásokból egyre inkább nyögések lesznek, és hogy a kezed a tarkómra téve icipicit gyorsabb, icipicit erősebb szopásra ösztökélsz. Nem kell nagyon ösztökélni, szeretek a lábad közt térdelni, titokban kitapintani, hogy hogyan nedvesedik a pinám, hogyan bukkan fel az az ismerős bizsergő-feszítő alhasi érzés, miközben keményedik a faszod. Miközben beletúrsz a hajamba és ellentmondást nem tűrően egy mozdulattal a torkomig tolod. És még egyszer. És még. Érzem, ahogyan elkezd gyűlni a nyálam, a fele elindul felfelé az orromba, ahogy ütemesen pumpálod a garatom, már alig kapok levegőt. Visszahúznám a fejem, de nem hagyod, a farkad kitölti a torkom, a fejem a hasadhoz szorítod már két kézzel; csukott szemmel hallgatod, ahogy küzdök az öklendezéssel és a légszomjjal.

(folyt. köv.)